Epilógus
HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ
mottó: Nincs új a Nap alatt … vagy mégis?
A kísérleti televízióadások lebonyolítói mesélték, hogy kamerájuk nem volt csak filmbontójuk, így a napi felkonferálásokat is ennek segítségével kellett megoldaniuk. Megvalósították a világ első „virtuális bemondó”-nőjét, vagyis a filmhíradó munkatársai a filmkamera elé ültették a kor egyik üdvöskéjét: Krencsey Mariann művésznőt (ld. Tenkes kapitánya) és elmondatták vele a felkonferáló szöveget: „Kedves Nézőink! Önök a Magyar Televízió kísérleti adását látják az OIRT 1-es csatornáján … Mindenkinek jó szórakozást kívánok a stáb, vagyis a Posta Rádióműszaki Igazgatósága nevében …”
Az így elkészített néhány perces filmet előhívták, sokszorosították és a bemutatandó játékfilm elé ragasztották. Ezek lettek a befutó képek. A lebonyolító ifjú technikusok úgy emlékeznek mosolyogva, hogy a legtöbben minden vetítés előtt egy-két filmkockányi „Krencsey Mariann”-t kivágtak a befutó részből emléknek. (Így a vetítések számának gyarapodásával lassan, de biztosan elfogytak a befutóképek!)
Telt-múlt az idő … elérkezett az új évezred, és egyik kedvenc tanítványom: Czap László „Virtuális bemondó” című cikkére lettem figyelmes éppen a Híradástechnika hasábjain1. „… a beszéd érthetőségét javítja, ha látjuk a beszélő személy arcát, ezzel együtt az artikulációját. Ez a vizuális információ különösen sokat segít zajos környezetben és hallássérültek esetében.” – írja a szerző, és mennyire igaza van, hogy „A testbeszéddel árnyaljuk mondandónkat, megerősítjük vagy éppen cáfoljuk verbális üzenetünket.” Én is pontosan annyira voltam morcos, mint Ananova a bájos virtuális bemondónő, mikor megtudtam, hogy az 50 éves célszámot nekem kell megszerkesztenem, majd az utolsó pont leütése után engem is az itt látható boldogság töltött el.
1 Czap László: Virtuális bemondó
Híradástechnika, Volume LX. 2005/1 pp. 7-11. Budapest, 2005.