Miért nem sikerült a Szojuzzal…?
Simon Attila
Simon Attila
Mióta lehetőség van az éteren keresztül rádióhullámok segítségével kommunikálni, egyre népszerűbbek lettek a szélsőséges körülmények közötti kapcsolatfelvételek. Vezeték nélküli forgalmazás közben nem kötik az embert vezetékek, így akár hegycsúcsról, repülőről vagy akár a világűrből is jelentkezhetünk. A felsorolt példák közül a legmisztikusabb és lélegzetelállítóbb – ebben bizonyára mindenki egyet ért velem – a világűr és a Föld közötti kommunikáció létrehozása, természetesen rádióamatőr szerkezetekkel az otthoni karosszékből. Ma már természetesnek mondható, hogy az érdeklődő rádióamatőrök az űrügynökségek által publikált frekvenciákon, megadott időintervallumokon belül kapcsolatot létesíthetnek az éppen fent keringő űreszközökkel. Mégis ami az űrhajózással kapcsolatos az végtelen és még így is tágul, ezért nem meglepő, hogy nemrég hazánk is bezsebelhetett egy kronológiai aranyérmet. 2007. április 13-án a Puskás Tivadar Távközlési Technikum rádióamatőrjei hosszú idő után először, hazai rádióamatőrként pedig elsőként forgalmazhattak magyar nyelvű adást a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Charles Simonyival. Erről és ennek előzményeiről és a rádiózásban szerzett élményekről beszélgettem dr. Gschwindt Andrással, dr. Magyari Bélával és lányával Magyari Dórával.